MOLDVAA Kárpátokról keletre fekvő folyókkal szabdalt hegyes-dombos területen a 13–14. századtól fogva élnek magyarok a történelmi Magyarország határain kívül. Egyes vélemények szerint a honfoglalás idején Etelközben maradtak leszármazottai is lehetnek közöttük. Az 1700-as évektől kezdve Erdélyből menekülő székelyek csoportjai települtek ide. Moldva 250-300 ezer főnyi katolikus lakosa közül ma már csak 30-40 falu körülbelül 60 ezer lakója beszéli ősei nyelvét. Az északi, Románvásár környéki falvakba nem jutottak el a székely telepesek, így ők, az északi-csángók – magyar iskola és értelmiségi réteg híján – középkori formában őrizték meg magyar nyelvüket, melyet ma már csak az idősek beszélnek. Legnagyobb településük Szabófalva. A déli-csángók a középkortól kezdve élnek Bákó környékén, a Szeret menti síkság peremén. Falvaik közül néhány, mint Klézse és Külsőrekecsin később székely betelepülőkkel egészült ki. Ekkor új székelyes falvak is létrejöttek, például Lujzikalagor és Csík, a Szereten túl, pedig Lábnik és Magyarfalu. Székelyek lakják a Kárpátokhoz közelebb, az Ojtuz, Tázló és Tatros vidékén Szitást, Pusztinát, Esztufujt, és még számos települést. A moldvai falvak jellegzetes képét még néhány évtizede is a kékre festett, sárból épített szalmafedelű házak és a székelyes vidékeken a jellegzetes formájú, ám igen egyszerű fakapuk határozták meg. Moldva termékeny földjét máig főleg kézi erővel művelik meg az itt élők. Kézműves munkáik közül a színes szőttesek és tarisznyák a legismertebbek, viseletüket is maguk készítették. Férfiviseletük a gyimesihez hasonló, de az ing kissé hosszabb és szőttes övvel fogják össze. A fiatal nők ingének válla színesen hímzett, vagy szőtt. Lepelszoknyájuk a bernyéccel megkötött katrinca. Ezt sötét alapon színesen szőtt minták díszítik. Az idősebb nők viseletében az élénk színek helyett a sötét árnyalatok uralkodnak. Moldva a magyar népzene ötödik dialektusterülete, sok szempontból különleges és színes. Itt maradt fenn a legtöbb régi stílusú népdal, a hangszeres zenét pedig itt érte a legtöbb hatás. A táncdallamok jelentős része román közvetítéssel került a magyarokhoz, vannak köztük középkori és újkori európai polgári dallamok, de érezhető az orosz, a lengyel, a zsidó és a török hatás is. Magyar eredetű dallama van például a serény és öreg magyarosnak és a gyedojnak, sőt ezek táncként is Kárpát-medencei gyökerűek. A moldvai táncok nagy része egy ismétlődő dallamhoz illeszkedő kötött motívumsorból áll. Egy-egy faluban 20–40-féle kör- és páros táncot ismertek. Egy kisebb tájegységen belül a románok és magyarok táncainak nagy része azonos. A magyar falvakban sok olyan tánc megmaradt, amit a környező románság már elfelejtett. A moldvai népzene jellegzetes, keleti eredetű, lantszerű hangszere a koboz. Négy, páros húrját lúdtollból készített pengetővel szólaltatták meg. A kobozt énekkíséretre a tánczenében pedig a hegedű kísérőhangszereként használták. Az 1950-es években a cimbalom, később a harmonika, a dob és más még modernebb hangszerek léptek a helyére. Kevés régi kobzos felvétel maradt fenn, így a hagyományos hangolás és játékmód rekonstruálása sok nehézséget okoz. |